Izéfalvi krónikák: Kutyák és kecskék

 

A kutyákat pár napja bezártuk a most még üres csirkeólba.

Egyfelől mert mióta rendesen kapnak enni (köztudott, hogy örökbe fogadtam őket és azóta sok és jó kaját kapnak) Kapitány különféle szökési terveket eszel ki, amiket Hattyú, mint valami egzaltált mozicsajszi egy elfuserált film noir-ból lelkesen követ, és ezt a szomszédok teljesen érthetően nehezményezték. Többen levizelték a rüsztjüket ijedtükben, amikor az éjszaka közepén két hókotró méretű lény lelkesen a nyakukba ugrott (a telken belül mindenkiről leszedik a ruhát és a húst is, de a kapun kívül olyanok, mint két retardált ovis) simogatást és kedveskedést kunyerálva. Másfelől az elmúlt hetekben az idő mínusz húsz fok környékén stabilizálta magát, és a szigetelt és szélmentes menedékben nem fagytak halálra a “kis” kedvenceim.

A kutyák nagyon megváltoztak.

Mivel Kapitány közel húsz kilót nasizott magára fél év alatt, úgy néz ki, mint egy rasztasérós Zsiguli. Hattyú pedig csinos méretű segget növesztett hasonlóan a lelkes fejtöméstől. Így amikor végighömpölyögnek az udvaron, az olyan, mintha valaki elengedett volna két kisebb jegesmedvét. 

Ebben a zegernye időben a Bob Marleyre hajazó komondorok vize belefagy az itatóba, és a kitett kaja fél óra után olyan lesz, mint valami fura és rettenetes színű fagylalt. Ha bemegyek hozzájuk akkor Kapitány, mint valami eminens diák leül, azt mutatva, hogy Ő nagyon jó fiú és figyeljem meg mennyire okos, és mennyit tanult, miközben Hattyú szerelmes pillantásokat lövellve felém, megpróbál a lábamhoz dörgölőzni, ami pont ugyan olyan érzés, mintha elütne egy Trabant.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Kapitány mekkora lett, (Hattyú is) és ha megengedem neki, hogy két lábra állva a vállamra tehénkedjen, akkor simán bele tud nézni a szemembe, pedig lássuk be én 190 magas vagyok.  

Lajos persze nem érti ezt a marha nagy szerelmet. Imádja az állatokat, csak az ő szempontjai kissé mások. Az ő szemében a kutya olyan szőrös és kajafüggő terminátor, aminek az a célja és legfőbb feladata, hogy a gazda értékeire vigyázzon, és ezt tegye mindenféle ölelgetés, seggrepacsi, valamint különféle olyan becézgetések (büdösbogár, kiscsillag, ribanc) nélkül, amiket én használok, ha a két bundás szörnnyel foglalkozom.

  • …de Zoli! – szokta mondogatni. – Ez csak egy jószág!

Ilyenkor vigyorogva leintem és rákérdezek

  • …és a kecskéid?

Ugyanis az élet egyik fura percében – valamikor nyár végén – Kanga küldött öt kecskét. 

Utóbb derült ki, hogy Kanga a Sátán megbízottja, és az öt szakállas, négylábú, kis pödört szarvval, és gigantikus ádámcsutkával rendelkező lény pedig egyenesági leszármazottja a pokol főnökének!

Ha valakinek rémlik az Animánia című rajzfilm, amiben három meghatározhatatlan fajtájú, fülekkel, farkakkal megáldott alak rombol le mindent részben feldarabolva, agyonverve, kiklopfolva és felgyújtva – mint általában a gyerekmesék többsége manapság – akkor képet alkothat az öt gengszterről.

Bármerre járnak a terület utólag úgy néz ki, mint a komolyabb vasúti szerencsétlenségek, vagy közúti balesetek helyszínei. A pajta, ahova bezárjuk őket, mára minden eresztékében csikorog, lötyög, ereszt és kopik. Ha benn vannak méltóságteljesen mozog az egész épület, mintha odabenn két rinocérosz keringőzne, és olyan zajok hallatszanak, mintha valaki láncfűrésszel aprítana tűzifát. A kecskék egyike se nagyobb egy pulinál, de képesek helyből két métert ugrani, bármire fel, vagy bemászni, és bármikor rájuk nézel valamit épp betolnak a fejükbe. Lelkesen és minden teketória nélkül képesek megenni a szenet, cigis dobozt, papírhulladékot, eldobott rongyot. Mindegy mennyit kapnak enni, ha befejezték a szénából és abrakból álló napi többszöri étkezést, rögtön kutatni kezdenek a következő adag után. Semmi sincs biztonságban, és ha valamiről egy kecske azt képzeli, hogy az ehető, akkor annak annyi. A múltkor leették a palatetőről a mohát. 

  • …me’ jószág mi? – hecceltem Lajos, aki szomorúan konstatálja, hogy a hátsó udvarban havi egy köbméter tűzifa fogy úgy, hogy a kecskék nem is tüzelnek. 
  • …de szépen rendbe tartják az udvart nem? – mutatja a Góbi sivatagra hajazó térséget.
  • Na igen! – hagyom jóvá – nézve a Holdbéli tájat – itt már nem kell kültéri burkolatot letenni, csak szerezni kell egy kis aszfaltot és van egy négysávos autópályád.  

 

(a képen a kutyák meg vannak láncolva. Az etetés alatt ezt tesszük, mert így nem másznak bel egymás kajájába. Egyébként nincsenek megláncolva.)

Ui: Ha már itt vagy, nézz körül az oldalon, ismerd meg a munkánkat, és a programokat. Ha tetszik, kérlek támogasd törekvéseinket, az adományoldalon.

 

3 Responses to Izéfalvi krónikák: Kutyák és kecskék

  1. Halász Sándorné szerint:

    Nagyon jófej vagy Zoli!És milyen jó cikket,-vagy minek nevezzem?-írtál!!!!Ehhez is értessz,várom a következőt,ezt pedig,mint eddig minden “megnyílvánulásod”,megosztom!Üdv,a Lajosnak is:Mártuska

  2. Éva szerint:

    Jót derültem. Köszi! <3 Persze, hogy megosztom. 🙂

  3. zsuzska.szakacs szerint:

    Zoli! Egyszer majd “ráérő idődben” írj egy könyvet! 🙂
    Imádom a stílusod. Mindamellett, amit csinálsz, mert annak még nagyobb rajongója vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhét − 6 =