Category Archives: Egyéb

Térkövek, szavak, életek

A társadalmi kérdések már-már epikus világában, ahol az egyén egy szám, a gondolat egy tétel, az életminőség egy hányados, és ahol a gyermekélet gramm/kg adagot jelent, néha csak állok a konok és közömbös harag gyarló szavait hallgatva.

Igazság? Valóság?
Korunk hazug ingerképzői.

A látszat vezérelte mindennapok pénzen mért társadalmi igazságai nem ismernek kort, mértéket, értéket, vagy határt. Itt elveszni nem lehetőség, hanem az életforma. Felülkerekedni a valóság statisztikai indexén pont olyan sajátos siker, mint venni egy kiló kenyérrel többet, vagy új hitelt kicsikarni a mind kövérebb uzsorástól.

Mindennapjaim térkövein az alábbi szavak vannak:

Nincs, üres, lehetetlen, elképzelhetetlen, nincstelen, értéktelen, tudatlan, sérthetetlen… Komótos és kényelmesen mantrázott fosztóképzők egy halom tartalomvezérelt ige oldalára hegesztve. Kalapáccsal sem lehet leverni ezeket a ragokat, mert a köztudat, közérték, közerkölcs, és a köznevelés hegesztő aparátja nem lánggal, vagy ívvel dolgozik, hanem merev szokásjogokkal, irigyelt celebek életmintáival, és médiasablonokból építkező értékrenddel.

Mondhatnám, hogy fáj.

Mesélhetnék milyen ott járni azokon az utakon, ahol a néma házakat a mogorva magány lényei lelakatolják, majd könnyek között panaszkodnak az Internet színes világegyetemében, hogy egyedül lenni milyen borzalmas és tébolyító.

Minden otthon alfája és omegája a mesélő doboz, a létezés fura szinkronitását adó otthoni cirkusz, a színes életek, a gondtalan mindennapok, az álmok, vágyak, és célok megfogalmazója. A vibráló képek összefolynak az olcsó cigaretta füstjével, ahogy egy emberként lesik azt a világot, ahova tartoznak, de amelyik világ csak akkor értékeli őket, ha áldozatot mutatnak be a fetesizált új istennek: a fogyasztásnak, és leghűbb szolgájának, a pénz vicsorgó démonának

Történetek százainak első és utolsó sorát láttam megszületni, ahol minden cél a gyors és azonnali vagyonszerzés, a bármi áron valakivé válás közhelyének beteljesítéséért.
Ez sajátos téthalmozás egy pokoli kártyapartiban, ahol mindenki cinkelt lappal játszik és a tét nem egy halom zsíros pénz, hanem a következő perc túlélése, mindezt úgy, hogy a játékot nem a szenvedély, hanem a szükség kényszere élteti.

Itt nincs holnap, jövő hét, vagy jövő év.

Itt célszerű és mindig piszkos alkuk vannak, ahol aki ad, pontosan tudja mit kaphat, és aki kap, pontosan tudja, hogy ezért mit kell adnia.

Itt nincsenek pártok, nincsenek szövetségek és nincsenek érvekkel erősen alátámasztható tervek. Itt a jelen pillanat, a jelen óra, a jelen életminőség a számítás alapja, amikor egy tányér levesen időt, egy kiló kenyérrel egy emberéletet vehetsz meg.
Itt a választás nem alternatíva és nem koncepció. Itt senkit sem érdekel a program, a jövő, a holnap, a lehetőség, mert a rutin szürke középszerűsége már ünnepnap, és egy sima ezresért egy órán át embernek néznek a kocsmában, vagy a boltban.

Hallom a megzápult és ostoba kérdéseket: – Miért költik el egy hét alatt a segélyt? Miért költik csokira, üdítőre a pénzt, miért nem dolgoznak, miért nem…

A válasz néha annyira fájdalmasan egyszerű, hogy még a magamfajtának is évekig kellett járni a vidéki utakat, hogy megértsem és elfogadjam:

Húszezer forintra nem lehet holnapot építeni, mert az a jelenben is csak arra elég, hogy addig, amíg vásárolsz, addig a társadalom embernek tekintsen. De ha elfogy a pénz, elfogy az élet és elfogy a levegő, akkor nem leszel több és nem leszel más, csak egy rászorult a sok közül, aki a tenyerét tartva kéri az alamizsnát, akire pont úgy tekintenek, mint az útszéli koldusra:

Sehogy!

Átlépik és ezzel ítéletet is mondanak róla, a tegnapok és holnapok bűzös realitásáról, arról az életről, amit az Isten és a démon diktál:

Ha van pénzed, van életed. Ha nincs – hát nem is létezel.

 

Most szombaton – 2017 november 25-én, 14.00-16.00 között, Budapesten, a Blaha Lujza téren én is tartom a tenyerem.
Alamizsnát koldulok azoknak, akik ma – nem léteznek.

 

Facebook esemény oldala: Itt

Ha nem tudsz jönni, de segítenél, akkor:

ERJ Egyesület**. (adószám: 18143575-1-05)
OTP SZÁMLASZÁM: 11734004-20538521
IBAN: HU 1811734004-20538521-00000000
SWIFT: OTPVHUHB
PAY PAL: online.shepherd@gmail.com

 

 

Na de ki az a Juhász Zoli – Shepherd

A kérdés sokakban felmerült, épp ezért ideje, ha röviden bemutatkozom.

A magánéletben elsősorban építőipari projektek tervezésében segítek, mint olyan fenntarthatósági szakértő, aki a környezetvédelem és megújuló energia innovációk alkalmazásmetodikáit illeszti az adott projektekhez.

2013 – ban kezdtem blogolni, A bolg azóta megszűnt. Címe: Shepherd szerint. Írásaim erősen kormány kritikusak voltak, gyakran adtam hangot radikális nézeteknek, és úgy véltem, hogy a Fideszt csak forradalommal lehet majd a hatalomból kirobbantani. Egyes posztjaim ötven, százezren olvasták, és megalapozták online ismertségem.

Ekkor még sokan a szememre vetették, hogy könnyen beszélek, hiszen nem veszek részt a közélet formálásában.

2014 tavaszán hívtam össze először lakossági fórumot, ahol arról beszéltünk, milyen lehetőségek vannak a kormány leváltására. A kezdeményezésre sokan eljöttek, de a problémák elsorolásán túl nem jutottunk előbbre. Tavasszal a Fidesz nyert és nekem át kellett alakítanom az elképzeléseim.  

Ekkor határoztam el, hogy hosszú és kemény melóval felépítek valamit, amire 2018-ban hivatkozásként lehet tekinteni a választásokon. Nem voltak illúzióim, már akkor megjósoltam egy blogbejegyzésemben a teljes és totális Fidesz elnyomást, a média és a gazdaság kizsarolását. Senki sem hitt nekem! 

Ekkor vettem elő egy régi, még 2001-ben megírt tanulmányom, ami egy fenntartható település tervét írta le. Aktualizáltam az elképzelést, majd 2014 őszén újra nekiduráltam magam a szervezkedésnek. November 21-én pont a születésnapomon megalakult az azóta már megszűnt 42 nevű egyesület, ami az induláskor elképesztő lehetőségeket villantott fel a tagok egészen újszerű gondolatvilága kapcsán. Akkor és ott úgy éreztem nagy dologra vagyunk hivatva. 

2015 tavaszára világossá vált, hogy a 42-ben egy szűk magon kívül senki sem akar komoly munkát végezni, mindenki arra vár, hogy az egyesület vezetői mindent megoldanak. Szinte senki sem akart dolgozni, de előszeretettel sütkérezett a 42 fényében. A Faluprogram ekkor került napirendre, és társadalmi adakozás eredményeként, 2015 augusztusában megépült az első kisgazdaság a Heves megyei Pélyen egy hétgyermekes családnál. Erőfeszítéseim arra építettem, hogy a 42 tagjai talán kedvet éreznek valami új és innovatív szervezeti munkát végezni.

Tévedtem. 2015 szeptemberére a tagság nagyon fellazult, még az eredményes projekt ellenére is, és szeptember 15-én lemondtam elnöki tisztségemről. (A 42 ezt követően elhalt, 2016 tavaszán fel is számolta magát). 

2015 szeptemberétől egyedül folytattam. Ebben nagy segítségemre volt az EU Rom Jövőért Egyesület és Horváth Zsolt akivel októberben megállapodást kötöttem, így részemre alszámlát nyitottak, hogy adományokat gyűjthessek a Faluprogram céljaira. Télen az első turisták is lejöttek, és Bundri Józsiéknál megtartottuk a disznótoros hétvégéket, amikben későbbi nagy segítségem – Molnár Csabi – aktívan kivette a részét. Év végén rengeteg adományt vittünk ki, Mikulás alkalmával hét településen volt ajándékosztás, valamint ezen túlmenően 1000 embernek adtunk karácsonyi vacsorát. 

2016 tavaszától folytattam a munkát. Ebben Molnár Csabi, Szántó Marcsi, Sallai Piroska, Heszpuk Lajos Bundri Sándor és neje, Dudás Attila és neje, Valamint Bacsó Edit és Horváth Zsolt segített. 

2016 tavaszán újra élesztettünk egy szociális szövetkezetet, ami Gazdapartner szövetkezetként azóta is működik. Tavasszal Borsod megyében Igriciben elindult a fóliakertészet és május végéi negyedmillió palántát adtunk ki, ennek a felét karitatív rendszerben. Szalonnán a közfoglalkoztatásban 85 embernek adtunk munkát, és a telephely kibővült. Nyáron felépítettünk öt kisgazdaságot Hevesben és és egy hatodikat központnak Pélyen. Felneveltünk közel tízezer haszonállatot, folyt az oktatás. Ezen gazdaságok építése után lett világos, hogy nem elég jövőt építeni, a jelent is biztosítani kell, mert a gazdák felélik amit kapnak. (Itt született meg a Magunkért program). 

Egész évben folyt a karitatív munka, száz tonna tüzelőt, teherautó számra: ruhát, élelmiszert, és higiéniai felszerelést vittünk ki a rászorulóknak. 

2017 tavaszán nagy levegőt vettünk és megépült a Pélyi Baromfi 25 000 csibe nevelésére alkalmas nevelő állomása, és a világvége csirkefarm, ahol akár százezer csibe végnevelése is megvalósítható. Elindítottuk a kecskenevelést, és a tehenészetet Szalonnán, folyt a sertésnevelés, valamint Igriciben vadonatúj fóliasátrakat építettünk 500 négyzetméteren. A 2017-es évben mintegy százezer állatot neveltünk fel, ezek egy részét piacra is juttattuk, más részét karitatív úton kiadtuk. A közfoglalkoztatásban 140 embernek adunk munkát, és Sajókazán is építettünk telephelyet.
Szalonnán új telephelyet nyitottunk, csibenevelővel, és istállókkal, saját legelővel, és jelenleg is folyik az oktatási központ építése. Hatvan embernek adtunk szakmát oktatási rendszerünkben, és ötven ember dolgozott ezen felül a különféle mellék üzemágakban illetve alkalmi jelleggel. 

Az elmúlt években közel negyvenezer embernek segítettünk.

2017 nyarán elkezdtem szervezni az Elektori parlamentet, ami egy új politikai kultúra bölcsőjének indult el, és elsősorban a civilek adta szakmai értékteremtés pódiuma.
2017 november 12-i, programbemutatómat a helyszínen közel százan, online mintegy hétezren követték, és jelenleg Pest, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Heves, Borsod, Tolna, Győr-Moson-Sopron, és Vas megyében van tagszervezetünk.
Bár az EP nem politikai párt, hanem szakmai és politikai szereplők szövetsége – mégis , vagy épp emiatt – a leginnovatívabb programot készítette elő. 

Az Elektori Parlament most dolgozik az egészségügyi, szociális, és oktatási programjain, szokás szerint a megvalósítási modellt felépítve. 

És itt tartunk ma!

Ha szeretnéd, hogy tovább folytassam, ha értékesnek tekinted a munkám több dolgot is tehetsz.

Adományokat küldhetsz a Faluprogramnak: 
11734004-20538521 – ERJ Egyesület

Adományt küldhetsz az Elektori Parlamentnek
12012156-01525721-00100002 – Juhász Zoltán 

www.elektoriparlament.hu

Segíthetsz, hogy a 2018-as évben ne kétszáz, hanem tízmillió embernek építhessünk új reményt. Légy az Elektori Parlament tagja, választója, támogatója. 🙂

REFERENCIÁK ITT! 

 

 

 

 

 

2017. 09. 14. csütörtök

Alakul ez a történet. Ha üzleti tervet csinálnék az elmúlt három nap valahogy úgy nézne ki zanzásítva, hogy kedden az útvonaltervet egyeztettem, terveztem a szélprojektet Pélyre, finomítottam a Pilot projekten, sofőrt hajkurásztam, pénzt koldultam, tárgyaltam ügyfelekkel, tárgyaltam politikai ügyekben. Szerdán csirkét szállítottam, ami fakultatív programként eltartott estig, majd este még kiugrottam a városba, hogy összefussak az Elektori Parlament jövendőbeli szóvivőjével, és máris este 10.00.
Csütörtökön már kora reggel elindultam, mert négy egyeztetésem volt üzleti ügyekben (valamiből élnie kell a családomnak). Majd benéztem a könyvelőhöz. Ebédeltem kutyafuttában, aztán projektegyeztetés és terepbejárás az egyik társasházi projektünknél, mert a társam két napja ágynak esett és be kellett ugorjak helyette. Mikor végeztem rohantam a hűtőkocsiért, utána üzleti vacsora egy leendő partnerrel, amiből csak egy pohár bambi lett, mert szólt a barátom, hogy gebasz van, így sovány malac vágtában nyolcra hazaértem. Kocsiba be, és irány a horány, bútorlapot kell vágni az éjben (szélben az udvaron, négyméteres munkalapot, sötétben, barkács körfűrésszel… juhéééé) Közben hívott a webguru, hogy egyeztesse az Elektori Parlament honlapját (sirály lesz). Aztán fél tíz tájban nekiálltunk a jelzett darabot felvonszolni a tizedikre, mert nem fért be a liftbe. Odafenn – lihegve – a fuvarmenetet egyeztettem mára (a barátom fia viszi ma a csibét) aztán hagytam feküdni (ekkor már tíz elmúlt) mert ma háromkor kelnie kellett. Én indultam haza, közben még egy uccsó telefon és 11-kor otthon… Ma reggel négykor felkeltem, mert vártam a jelentkezését a csibefuvarnak…

A dolgok általában így néznek ki. 

Ma egész nap asztaloskodom – bútort építek. Holnap délelőtt megint, délután irány Debrecen, mert a Pilot projekt befektetőjével vacsorázunk, majd vasárnap reggel vissza. 

 

Az elmúlt három napban voltaképp pont azt csináltam, mint bármikor. Gazdák, Egyesület, szövetkezet, szállítás, problémamegoldás, és megélhetés… Kirívó esetet az jelentett, amikor végigolvastam azok kommentjeit, akik feszt rinyálnak a rendszerváltás igényével, de még arra is képtelenek, hogy elképzeljenek egy működő demokráciát. Siralmas. 
Hiszek abban, hogy rendszert lehet váltani, de a többség keményen elakad ott, hogy hogyan lehet, ha itt a fidesz. Döbbenet. 

Véleményezhetném a társadalom ingerszegény hozzáállását. Azt, hogy a külhoni magyarok miket firkálnak nekem, hogy mit hallgatok azoktól, akik kéthetente fedeznek fel maguknak egy új politikai bástyát, miközben sem ők, sem a felfedezett politikai bástya nem képes olyan dolgokat megfogalmazni, amik eszközként felhasználhatók lesznek 18′-ban az új oktatási, szociális, gazdaság struktúra és ezzel együtt a társadalmi változások elérésében.

Alig találok olyan csapatot, akik nem csak a hatalomról álmodoznak, hanem van ötletük, tervük is a jövőre nézve. Azt kell mondjam a mostani rendszerváltó aspiránsok nagy többsége képtelen lenne egy szénásszekeret is elhajtani, mert az ország vezetéséről, jövőjéről alkotott elképzeléseik a rossz vicc kategóriáját súrolják. Többségük azt képzeli, hogy a parlamenti munka egy végtelen vacsi, ahol jópofizni kell, és a dolgok haladnak. Mi az Elektori parlamentben eszelős kemény melóra készülünk, olyas hangsúlyos szakmai anyagokkal, amit nagyon nehéz lesz jól reklámozni a politikai hazudozásra, szédelgésre, és üres baromságokra épített jelenben. A társadalom nagy többsége ugyan éhezné a jobb életet, de közben a Fidesz és a többi párt középszerű ígérgetésével is beéri, mert nem akar komolyabban foglalkozni a gyereke, vagy a szülei életével. Elfogadja Botka közhelyeit, Vona sületlen marhaságait, a Fidesz mindennapos ostoba idiótizmusát épp úgy, mint Karácsony, vagy Szél harmatgyenge törekvéseit. 

Rengetegen hívnak telefonon, hogy a terveikről beszéljenek, de azt kell mondjam, hogy NINCSENEK terveik. Az nem terv, hogy utcára megyünk, és betoljuk a Parlamentet a Dunába. Az se terv, hogy rávesszük a kormányt, hogy új választási rendszert kreáljon. Az végképp nem terv, hogy csak célokról beszélünk (rendbe-hozzuk, megcsináljuk, átalakítjuk), de egyetlen szó sem esik arról, miként, milyen módon, milyen eszközökkel, és forrásokból. 

 

Szóval ez megy, meg a bárányfelhők. Legközelebb mkajd igyekszem humort is csenni a soraimba, de momentán csákánnyal mennék a világnak és benne a magyar tömeg nehézkes és maradi életszemléletének, ahol bárki lehet isten, ha ígér, de pallóra ítélik azt, aki tesz! 

Ilyen se volt még! Indul a hosszú fuvar hozzátok is! Csibe rulez!

Sokan kerestek meg minket! 

Sokan szerették volna – vásárlásukkal – segíteni a Faluprogram és a munkahely-teremtési programunkat. De eddig sok helyre nem tudtunk eljutni. 

Arra gondoltunk elmegyünk, ha te is szeretnéd! (Budapestre és egyéb címekre most is szállítunk. Lásd lejjebb.)

Ezért az alábbi időpontokban (mindig pénteken), ha elég rendelést adtok le, mi elmegyünk hozzátok!

Október 6: Gyöngyös-Jászberény-Cegléd-Kecskemét-Szeged (eddig rendelt mennyiség:0 db)
Október 13: Gyöngyös-Miskolc-Debrecen (eddig rendelt mennyiség:0 db)
Október 20: Tatabánya-Győr-Szombathely (eddig rendelt mennyiség:0 db)
Október 27. Székesfehérvár-Veszprém-Keszthely-Siófok (eddig rendelt mennyiség:0 db)

Fontos!

Csak akkor tudunk elindulni, ha minimum 300, maximum 600 darabos rendelésünk van!
A megrendeléseket minden este feltesszük, így pontosan fogod látni, hogy hol tart a rendelés. A megadott településeken van kiadás, kivételt az képez, ha az útvonalon található (maximum 10 km) településre 51 darabot meghaladó mennyiséget kérsz. 

A rendelés egyszerű! 

Hívd: Sallai Piroska 06706059471, vagy Heszpuk Lajos 06302248710 

Minimum 5 darab csibét rendelhetsz, de ha 51 darabot meghaladó rendelésed van, akkor kedvezményt kapsz.
Minden településen egy azaz egy átadási pont lesz, ahol maximum egy órát – vagy amíg kiadjuk a rendeléseket – tartózkodunk, és erről mindenkit értesítünk egy héttel korábban, de itt a felületen is fel fogjuk tüntetni!

Minimumrendelés: 5 db/alkalom/cím: 1199Ft/kg.

5-50 darab megrendelése esetén: 1199 Ft/kg

51 darabtól a megrendelés: 1049 Ft/kg

A rendelést a kiszállítási nap (PÉNTEK) előtt egy héttel zárjuk!!! 

Ha igazán szeretnéd segíteni a munkánkat, barátaiddal, ismerőseiddel összefogtok és együtt rendeltek.

Ha szállítunk, azaz megvan a rendelési mennyiség, akkor megkeresünk, és tájékoztatunk a kiszállítás feltételeiről.

Budapesti és egyéb útvonalra a rendelések kapcsán itt olvashatsz!

 

2017.09.11. Hétfő

Valahogy a rettegés és a bizonytalanság jön az emberekre, amikor valaki nem középszerű politikai közhelyeket szór szét, hanem tervezett és szakmai alapokra épített elképzeléseket. 

A mai napom már hajnalban azzal indult, hogy át kellett essek pár önmagát világmegváltónak tekintő politikusivadékon, akik szent meggyőződéssel vallják, hogy nincs szükség tudásra, elég ha az illúzióját mutatjuk. Na ezért megy az ország a lefolyóba. 

Valahogy halálos rejtély előttem, hogy miért rettegsz attól, ha valaki végre nem csak azért akar a hatalomba bekerülni, hogy kitágítsa a bukszáját, hanem azért mert rendelkezik azon képességekkel, amikkel te nem és ezeket a képességeket a te érdekedben hasznosítaná? 

 

Ma a Baromfiprojektünk kiszállítását szerveztem meg, szerda és péntek napokra, majd befejeztem a pilot projektet a befektetőknek, kiküldtem az Elektori Parlament meghívóit az októberi indításra, átnéztem egy projekt megvalósíthatósági tervét, és elláttam a szakvéleményemmel. Egyeztettem a vágóhíddal, a kapcsolattartókkal, a hűtőkocsi üzemeltetővel, kerestem sofőrt a kiszállításhoz… szóval  a sor végtelen.
Közben össze kell szednem a szokásos heti egymilliót a Faluprogram üzemeltetéséhez (ez lássuk be keményen olyan, mintha kurva lennék) egyeztetni kellett a gazdákkal, az egyesület vezetőjével, átnéztem a szövetkezet lehetőségeit, felhívtam a pályázatírót és közöltem, hogy nem pályázunk, mert a pályázati kiírás negyvenmilliós önrészét nem tudom előszedni, másfelől meg minek pályázzak, ha a kormány még azt sem tudja megmondani, hogy mikor vizsgálja majd a beadott terveket?

És közben fő a fejem.

Mi a bajod a profikkal? Miért utálod, ha valaki ért valamihez? Mi a búbánat az, amiért megveted, lenézed, elkerülöd a szakmai alapokon tervezett jövőt? 

Nem értelek.

Tudod, amikor egy projektet építek, telefirkálok egy lapot. Képeket, álmokat, víziókat keresve élem bele magam egy távoli életpillanatba, ahol a megrendelő, az ügyfél gondolatai adják a sarokpontokat és az ideális nézőszöget. 

Ez nem lehetetlen kihívás. Nem varázslat.

Sokat gondolkodom mi az oka, hogy nem értenek az emberek. Pedig tudom! 

Ez nem értelemről szól, hanem érzelmekről. Téged bánt, amikor hidegen tudatosítják benned, hogy rossz az értékrended, mert rossz alapokról nézed azt a holnapot, amit szeretnél az életterednek. Fáj és hideg gyűlölettel tölt el, ha valaki eléd áll és nem egy közönyös és meleg ígéretet ad a kezedbe: – rendbe tesszük a szociális ágazatot – hanem mélyen a szemedbe néz és rákérdez: – Mondd, miként építsek szociális értékeket? Mire van szükséged? Fogalmazd meg az igényeid! – Ilyenkor hirtelen megijedsz mert ráeszmélsz: – voltaképp lila halovány elképzelésed sincs. – Vagy ha van, akkor az nem más, mint valaki más, egy párt, egy csoport, egy eszme elképzelése, és nem a tied, nem a saját terved.

Tudod az a baj, hogy amikor eléd áll egy olyan fazon, mint én, kezében a plajbásszal, irkapapírral, és nyersen megkérdi, hogy “na lökjed, mi a retket akarsz?”, akkor az nem arrogancia, hanem az a nyomorult magabiztosság, ami kész és képes a feneked alá építeni azt a létezést, amiben már élni is lehet.

 

Nincsenek illúzióim. 

Nincsenek már fura vágyaim azt tekintve, hogy megértesz engem, vagy a feltett kérdést: – Mit akarsz? Mit akarsz tőlem? 

Mert hiába tervezek, számolok, mutatom az eredményeket, az értékeket, a gondolatot, a modellt, a tiszta és éles képet a holnapról… Neked még mindig az az ígéret a fontos, amit egy halom – politikusnak nevezett – semmire sem alkalmas közhelyes senki mutogat. 

Tudom nyers vagyok. 

Ma amikor a hideg számokat néztem egy excel táblában azon merengtem, ha mindenki aki az oldalamon van adna 200 forintot, a tervem nem kéne odaadnom egy idegennek. Mert odaadhatnám neked, nektek, az országnak. Csak épp ezt sem te, sem mások nem értik, nem akarják, nem fogják fel, mert megszoktátok, hogy az érték az egy olyan dolog, amit el kell adni. Másnak. Majd lehet sírni azon, hogy elvesztettük. 

Lássuk be nektek nem kellenek a terveim. Nem kell a tudás, nem kell a szaktudás, mert lenézitek és megvetitek.  Mégis próbálkozom, mert hátha felébred benned valami.

De jelenleg még nem kell a kérdés: mit akarsz?

Nektek az kell, ami harminc év alatt porig rombolt mindent, kérdés nélkül. Papíron érted és miattad, de a valóságban a gyereked, az unokád ellen.

És lássuk be, abban sincs illúzióm, hogy ezt a pár sor mennyien fogják elolvasni, megosztani, vagy szimplán csak sértődés nélkül megérteni.

 

A csirkék szexuális élete

Így estefelé, egy-egy forró nyári nap után az udvar tele van hanyatt fekvő, a lábait égnek meresztő csirkével. Mindenfelé, mint egy nagy halom elszórt szivarcsikk heverésznek, és csak akkor ugranak fel, ha már szinte rájuk lép az ember. Napoznak, ejtőznek, emésztenek. Amolyan kispolgári sziesztával múlatják az időt, ami a csirkéknél úgy néz ki, mintha valami borzalmas és virulens kór gépfegyver üzemmódban lemészárolta volna az összest.

Ilyenkor a méla, és idilli csendet fel-felveri egy-egy jérce panaszos sivalkodása…

A csirkék viszonya a “gyengébbik” nemhez meglehetősen sajátos. Nélkülöz mindenféle kedvességet, híján van az udvariasságnak, és még a legritkább esetben sem láthatunk meglett kakasokat virággal és bonbonos dobozokkal mászkálni a tyúkok után.

A csirketársadalom hierarchiájának tetején a kakasok állnak. Létük és felsőbbrendűségük megkérdőjelezhetetlen, a sovinizmus itt nemhogy hátrány, de kifejezette erény.

A kakasok puccos népségek. Büszkén felvetett fejjel, peckesen menetelnek az udvaron, mint a királyi csendőrség tagjai a monarchiában. Szemükben tűnődő sorozatgyilkosok sajátos fénye elegyedik egy szellemileg fogyatékos birka ártatlanságával, miközben végiglejtenek a tyúkok előtt, akik csendes rettegéssel vegyes áhítattal sandítanak rájuk.

A kakasok igazi „macsók”.
Mondjuk nincsenek rommá tetoválva, és még a legritkább esetben sem pörgetnek az ujjaikon Audi kulcsot, mégsem lehet kétségbe vonni, hogy itt egy nagybetűs HÍM-ről van szó, aki minden szempontból tudatában van sajátos és kiváltságos létének.
Tartásuk akár az edzőteremből felpumpálva kilépő „dinnyeszállító” bodysoké. Járásuk egy rovott múltú matróz és egy előzékeny italmérésből kitántorgó alak sajátos elegye. Lábaikon másfél centis, borotválkozásra alkalmas karmok, homlokukon Elvis séróként mered fel a taréj, fülük mögött és álluk alatt fura, durván bevérzett herére hajazó bőrlebeny.

A jércék olyanok, mint Botticelli pufók angyalai.
…Barna tollakkal.
Sajnos teljesen és menthetetlenül fogyatékosok. Komoly mentális betegségek egész tűnet-együttesét képesek produkálni egyszerre, melyek között a skizofrénia viszi a prímet.
Életük sajátos háromszöge a nemi erőszak, az étel feletti verekedés, és a kakasok stírölésében merül ki. A csirketársadalomban nem hívják meg koktélozni, vagy buliba a jércéket… Nincs bankkártyás széptevés, vagy romantikus vallomás a Duna parton. Elmaradnak a gyertyafényes vacsorák, a mozi és a kéz a kézben andalgás. Ugyanakkor az esetek nagy többségében olyan körülmények között kerül sor az első csirkenászra, amibe még az edzettebb pornófilm rendezők is belepirulnának.
A jércék nem bonyolítják túl az életet. Nem nézegetnek életmód magazinokat, nem várják el, hogy valaki elmondja nekik, hogy holnap mire számíthatnak. A jércék a mának élnek, mint az after partizó fiatalok, csak ha egy jércét egy este, több kakas is molesztál, akkor a rendőrség nem tesz fel zavarba ejtő kérdéseket, hogy épp milyen tollazatban volt, riszálta-e a fenekét, esetleg kívánatosan viselkedett-e vagy hasonlók.

Amihez értenek az arra elegendő, hogy a kiscsirkék kövessék őket. Már ha volt korábban tyúk, akitől ezt kiscsirkeként megtanulhatták. Mert ha nem, akkor a jércék életében sok újdonságot nem jelent a családtervezés.

A csirkék magánélete borzalmasan egyszerű és a „b” kategóriás horror illetve sci-fi rendezők több alkalommal felvonultatták minden elemeit. Itt nincsenek, fő, vagy mellékszerepek. A forgatókönyv egyszerű, mint egy faék, és a film producere súlyos szociopata.

Adott a kép, ahol csend van és idill. A nap szikáran süt, az árnyékok élesek, a kukorica édes, a fű zöld, a kakasok kanosak.

Úgyhogy van az a pillanat, amikor a jérce arra riad, hogy egy négykilós, szuszogó, tollas ba..ógép ráugrik, és ellentmondást nem tűrő módon kedvét tölti rajta, amit a többiek – jobb esetben – egykedvűen végignéznek.

Rosszabb esetben?

Van, hogy öt-hat kakas is vonzónak találja.
Ugyan azt a jércét.
Ugyan akkor.

Na, ilyenkor mászkálnak toll nélküli csirkék a kifutón, maguk elé meredve, csendesen és sajnálatra méltóan kotyogva, mint egy kávéfőző az élet keserű valóságán…

 

 

 

TESCO kaland

Haverom gondolt egy nagyot. Előrántotta a családi trabantot a sufniból, leporolta, a forgalmit kivette a zaciból, a családot behajította az “utastérnek” keresztelt komfort nélküli budi-ülésekre, és…
– Na mos’ majd meglássátok millen az a Pest – felkiáltással, odavágott a 26 lóerőnek, és alig három és fél óra múlva már a belvárost csodálták…

…Mivel nem találtak parkolóhelyet elsősorban a kocsiból.

Mikor meg találtak parkolóhelyet és elnyaltak egy fagyit a nagy melegre való tekintettel, két órán át kellett egyeztetni, hogyan is kell leszedetni a kerékbilincset.

“Hallod” mondta Feri – “életemben nem ettem még huszonhétezerért fagyit.”

Visszaültek a kocsiba, és biztos a tuti alapon a piros lámpánál is csak lassítva megnézték a rakpartot, a Várat, a hidakat és a körutat.

A Kálvin teret kétszer is látták, mert az Üllői lehajtó egyenesen bevitte őket az alagsori benzinkútra. Feri udvarias fiú, nem akarta csak úgy feltartani a sort, így mindkétszer tankolt (a másodikat a csomagtartóba engedte), hozott a gyerekeknek csipszet, rágót, matricát, képregényt, az asszonynak vizet, higipapírt, plüssmacit, és a második kör után az ablakmosó fiúnak extra jattot is adott, mert mondta neki, hogy:

– Mossad mán le aztat a szürke trabantot. Mán hogy úgy kilássunk…

A kis fickó neki is állt.

…Utána meg neki kellett megmutatni Ferinek, hogy melyik a kocsija, mert kiderült, hogy nem szürke, hanem kék. El se akarta hinni, amíg meg nem látta benne ülni a családját… Ráadást kiderült, hogy van hátul is ablak.

Feri mondta is nekem

Apám! Négy órája vótunk Pesten és e’kötöttem kéthavi fizetésem… És csak fagyiztunk, meg csipszet ettünk. A gyerekek éhesek vótak, az asszony meg megígérte, ha hozok még egy plüspatkányt, elválik tőlem. Gyött is a ötlet! …Keresünk egy Tescot, és veszünk zsemlét, tejjel, meg némi párizsival. Benzinnel tele vót a csomagtartó, így tankóni nem kellet! Na nekiálltunk keresni… de sehol semmi. Egy nyomorút ilyen Tescó se vót. De még ilyen kék épület se. Ekkor mondta a lyányom, hogy a barátnői mesélték, hogy van egy marha nagy bót, valami Aréna a neve, oszt a’zokostelefon aztat mondja, hogy mindjárt ott vagyunk.

Na adtam is a kövér gázt.

Fél óra és egy baromi nagy ilyen izé előtt előtt álltunk meg. Csupa kék, meg króm meg milyafasz. Letámasztottam a trabantot, Mondtam az asszonynak ne mozdulj! Ha jön a cédulás ember tettesd magad terhesnek. Még egy büntetés és adhatom zaciba a’ zaranyfogam. A gyerekeknek megígértem, hogy hozok Balatonszelelet is… há’ nem?.. csak egyszer élünk vagy mi a franc-e.

Szóval, kiszá’tam és hegyeztem a szemem. Kerestem a hatóságot, azzal az elektromos bigyóval. Tudod a kerékizélősöket.

Addig kutattam míg megleltem a világítós ruhás pasit. Köszöntem neki és érdeklődttem, hogy szolgál az édesanyja egészsége… Pillogott, mint a vett malac. Mikor láttam, hogy rendesen figyel, mondtam neki, hogy ha rátesznek valamit a kerékre, akkor meg fog halni.

Kicsit sírt csak…

…de mondta hogy ne aggódjunk itten ingyenes a parkolás. Azzal tovább seperte az utat.

Na vissza a trabantho. Az asszony és a gyerekek ki. Tépünk a bejárathoz. Hallod! Mán egy fél napja nem ettünk, de e’kőtöttünk tízhavi családi pótlékot.

Odaérünk.

A bejárat felett marha nagy betűk. Ember meg annyi, mint a tetű. Mondtam is magamba, soká lesz meg az a parizer.

Erre fel mikor odaérünk a kapuhoz, vagy hat ilyen nagydarab, lapaj parasztgyerek őrzi az ajtót, aztán mondják, hogy adjam a jegyeket.

Csak néztem, mint a koma, amikor ganézás közben megugrotta a bika. – Mit kérsz jóbarát? – kérdeztem – csak egy fél kiló párizsi kéne, me’ éhesek a pulyák – mutattam a gyerekekre -, meg egy liter kóla.
Hát mondja nekem, megint, hogy ő bizony jegyet kér, és kezdi izmozni a karját, meg nyomkodja magát így deltára, pedig e-nélkül is akkora volt, mint Laliék pótos IFA-ja megrakva.
– Jegyet? A vásárláshoz? – értetlenkedtem.
– Itt nem lehet vásárolni – duruzsolta, olyan mély hangon, mintha belesett volna a kutba.
– Hát akkor mit lehet? – Mutattam az épületre. – Minek van akkó’ a Tesco?
– Ez nem egy Tescó! – Mordult rám, mint a sebzett oroszlán.
– De az. Mondtam neki. Lássa-e. Mutattam körbe. Nagy, kék épület. Előtte parkoló.. pont  ollan, mint nálunk is. Csukott szemme” is megismerek egy Tescót.
– DE ez nem Tesco – ordította le a hajam – hanem a Duna Aréna, és az Úszó Világbajnokság!

 

A szerző közleménye:

Szia.

Én Juhász Zoli – Shepherd vagyok, civil vidékfejlesztő. 
Kérlek segítsd a munkánkat. Nézz körül a honlapon, és adományoddal, vagy vásárlással támogasd erőfeszítéseinket.

Köszönjük! 

🙂

Shepherd a Klubrádióban

A műsor első része meghallgatható 8 perc. 15 másodperctől kezdődik a műsor.

 

Ha tetszik, amit hallasz és szeretnél segíteni, akkor katt az adományoldalunkra IDE

Tehén, monokli, trapéz…

Úgy nézett körül, mintha azon mélázna kinek ereszti ki a vérét. Mivel ötszáz kilós, és akkora szarvai vannak, hogy egy viking törzsfő odaadná érte az egyik veséjét, szétrebbentünk, mint az ijedt csirkék.

 

A tehenek az esetek jelentős hányadában szelíd, nagy, böszme, és roppant kíváncsi állatok. Ha kinn a réten leülsz a fűbe egy idő után az egész csorda odasereglik, és egyenként mélyen belebámulnak a szemedbe és megdöfködnek az orrukkal. Ilyenkor szerelmesen sóhajtoznak, aztán fura, gurgulázó hangot hallasz, és a képedbe böffenve kezdenek kérődzni, az egy-két órával korábban elfogyasztott falaton. 

Zsuzsi Holstein keverék, Zsömi magyar tarka és Kedves magyar tarka és szürke marha keverék. 

 

Zsuzsi és Zsömi istállóba vezetése pont annyira volt problémás, mintha egy rakoncátlan kisiskolást vezetnél. Néha meg, megrántják a fejüket, de amúgy oda és úgy mennek, ahova vezeted őket.

Kedvesnek ellenben teljesen más az elképzelése arról, hogy őt ki, mikor, hova és hogyan vezesse. Mivel tisztában is van az erejével, első lépésként megszemlélte törékeny és csenevész csoportunkat, majd gyors fejszámolás keretében arra jutott, hogy az idesereglett népeket részben feldönti, részben felökleli, majd a maradványainkat felslichtolja az istálló falára, mint valami posztmodern – vérből, hús és csontmaradványokból – készült festményt.

Mikor lehúztuk a kocsiról, ketten kétfelől megfogtuk a kötőféket, abban a szent hitben, hogy bármelyikünk képes megtartani egy ötszázhetven kilós, morcos tehént, aki épp azt határozta el, hogy egyenként és gyorsan kinyír mindenkit, majd elhúz a közeli rét irányába. 

Kedves monoklit hord a bal szeme körül, finom halványbarna foltok ékítik, és krémszín bricseszre hajazó a lábszára. Emiatt úgy tekintett ránk mint valami gőgös angol ficsúr, akinek már csak a szipka hiányzik a szájából. 

Én fogtam az egyik kötelet, Zsolt a másikat. 

Mikor Kedves úgy döntött, hogy fut egy bemelegítő kört a kis udvaron, mindketten úgy szálltunk utána, mint a sapka, pedig én 115, Zsolt meg 105 kilós. A többiek ezen a ponton szétrebbentek a szélrózsa minden irányába, és onnan sasolták, ahogy Kedves mindenféle komolyabb erőfeszítés nélkül elhúz minket, áttrappol az udvaron, közben a fejével pár kaszáló mozdulatot tesz, hogy ha valaki – véletlen – mégis eléje állna, akkor azt köldök tájon kettévágja, majd egyetlen kecses szökelléssel átugrotta a ganéval megrakott szekeret. 

Én mindezt a levegőből néztem. 

Markoltam a kötelet abban a szent hitben, hogy ezzel bármit elérhetek.

Kedves úgy röptetett, mint falusi kölykök a sárkányt. Zsoltival kedélyesen összekacsintottunk miközben átszeltük a légteret, annak ellenére, hogy ijedtemben majdnem levizeltem a rüsztöm.

Én a gané tövében, Zsolt a hegyében landolt.

A többiek ekkor előmerészkedtek és megindult a szájkarate:

  • Fogd meg.
  • Húzd…
  • Engedd!
  • netene…
  • Hűbazdmegmostmilesz
  • Vigyázz!
  • Menj onnan. 
  • Fogd a kötelet!
  • Engedd el a kötelet.
  • Vezesd jobbra
  • Vezesd balra…
  • Futás! 

Kedves állt a ganédomb túloldalán.

Mi az innensőn. 

Néztük egymást, mint tapasztalatlan utcalány az Erzsébet utalványt.

Mi azon méláztunk, hogyan kössük be az istállóba, ő azon, hogy öljön meg minket?!

A közös nevező jelen esetben a mi szempontunkból az volt, hogy Kedves valahogy bekerül az istállóba és nekünk egy hét múlva nem kell temetésre mennünk.
Se a máséra, se a sajátunkra
…ment a tanakodás, hogy mégis miként kéne a morc és hegyomlásszerű csajszit rávenni arra, hogy bemenjen oda, ahova úgy néz ki, nem akar bemenni! 

A megoldás az lett, hogy a kötél végét bevittem az istállóba és áthúztam a vályúba vájt likon, ami a tehenek kikötését célozta, és elkezdtem a kötelet behúzni. 

Persze közben azon járt az eszem, hogy ha Kedves elindul a kötél után és a többiek mindeközben a másik kötéllel nem tartják féken, akkor a felajzott tehén becsörtet, és bárhogy is ellenkezem, a szarvaival felszegezi a seggem a falra, és megfürdik a véremben. 

Rettegésemről Zsömi és Zsuzsi nem vett tudomást, bár Zsömi érdeklődéssel fordult felém, ami annyit tett, hogy érdeklődve hozzám simult, és így a fal és hatszáz kilónyi szuszogó hús közé kerültem.
A szemem elkezdett kijönni mint a csigának, miközben a kezemben még mindig ott volt a kötél, aminek a másik végén másik fél tonna hús álldogált… 

Asszem kicsit sírtam is. 

Próbáltam Zsömit lebeszélni a szerelemről, ami pont olyan érzés volt, mintha egy kamiont akartam volna odébb tolni, húsz évnyi a célra történő edzés, és a lelki felkészülés nélkül. Ekkora a sérvem is kiújult, mire fel megjelent Kedves feje az istállóajtóban, mögötte öt emberrel, akik kétségbeesetten csimpaszkodtak a kötélbe. 

Zsömi odébb lépett, én pedig részben levegőhöz, részben egérúthoz jutva, felmásztam a keresztgerenda alá, hogy majd onnan csimpaszkodva, húzom be Kedvest.
Zsoltiék fogták a kötelet és az udvarról nézték, amint előadom a trapézszámot. 

Ok.. röhögtek is. 

Tapsot nem kaptam, de Kedves szépen bejött. 

 

Ekkor az örömtől ittasan ordibáltunk részben egymásnak, részben a teheneknek, majd hirtelen elhalkultunk.

Ok… De ki köti ki, és ki veszi le róla a vezető köteleket?

 

Mielőtt gyufaszálakat rántottunk volna, elhatározva ki hal meg elsőnek, odalépett Cseresznye, az állatorvos és adományozó, és mire Kedves felemelte volna a fejét hip-hopp a szarvára hurkolt egy csomót, amit feldobott nekem a keresztgerendára, hogy ugyan kössem már oda. 

És lőn csoda… 

Kedves az istállóban, és senki sem halt meg! 

Odakinn Zsolti kedélyesen megveregette a vállam, vigyorgott, mint a tejbe-tök.

  • Na sikerült. Most hova mentek?
  • Én oda – mutattam a budira – asszem gatyát kell cserélnem. 

 

A szerző közleménye:

Szia.

Én Juhász Zoli – Shepherd vagyok, civil vidékfejlesztő. 
Kérlek segítsd a munkánkat. Nézz körül a honlapon, és adományoddal, vagy vásárlással támogasd erőfeszítéseinket.

Köszönjük! 

🙂

Korábbi blogbejegyzés ITT!

Adományoldal ITT!

Tornyok a végtelenben…

A dilemma úgy van felmázolva a mindennapokra, mint valami baromi ronda városi graffiti. Tudod, az a fajta, amibe nem ölt a “művész, időt, energiát, ihletet, vagy kokainrévületet, csak némi olcsó sört, és alkoholos filctollat. Az egyiket loppal, napokig művészeli fel a sprayvirtuóz a kiszemelt – gyakran avétos – tűzfalra, míg utóbbit poénkodva firkálják fel teszem azt a buszok kárpitjaira, önmaguk zsenijétől kábult agyhalott lúzerek.

Szóval adott a dilemma.

MUNKA! SŐT! MUNKAHELY! – Így! Csupa nagybetűvel. 

 

Csapjunk a húrokba!

 

Sokféle munkakedvet ás munkához való hozzáállást ismerek.

Van pár millió ember, aki úgy áll a munkához, mint lelakott prosti az óvszerhez (szükséges rossz). Vannak olyanok, akik úgy a állnak a munkához, hogy más (bárki) is odaférjen. Több százezren ordítva beszélnek állásról, munkahelyről, és melóval eltöltött életről, miközben képtelenek kettő percnél többet ugyanazzal foglalkozni… és vannak (lássuk be nagyon kevesen) akik ihletett viszonyt folytatnak a munkájukkal, és a munka épp ezért viszontszereti őket.
Azokat most nem is említve, akik viszonya a munkával, pont olyan, mint az orosz, amerikai viszony volt a hatvanas években. Egyszóval: Hűvös.

Úgy vélem a meló a jelen civilizációs szintünkön az a fajta sajátos néphülyítés, ami amúgy is körbelengi ezt a sártekét, ahol sokan és meggyőződéses hittel vallják, hogy a munka olyan folyamat, ami nemesít, acéloz, karaktert és értéket ad, felmagasztal, szentté emel, etc… Pedig nem. Pont fordítva történik. Te emeled a munkát értékké, te teszed azzá, ami!

 

Szerintem kétféle munka van.

Engedelmeddel körbefirkálom a két életérzést.

 

Az első munkamodell:

A reggelek általában úgy kezdődnek, hogy eszedbe jut a gondolat: beteget (halottat) kéne jelentened. a lámpa fénye halovány,a  szoba olyan, mint valami sivár kripta, a konyhában a lassan csepegő kávé illata csirizes mákonyként olvad bele az olcsó bláz füstjébe. A hűtő szomorúan brummog, az óra halkan ketyeg, és csak épp fogat mostál, mégis olyan, mintha a szádban vastagon állna a lepedék.

És ez csak az ébredés utáni 15 perc!

Még nem is mentél be a melóhelyre már kacérkodsz a gondolattal, hogy a kávéhoz nem cukrot adsz, hanem zsilettet. 

A meló nem öröm, és nem boldogság. A kollégák ugyan azok a morcos alakok, mint mindig, akiknek a fő téma a kirúgták, felvették, bért emeltek, vagy csökkentettek, a főnök, az ordítás, az ajtók, a zárható budi, stb. 

És a munka? 

Valami baromi szánalmas agytépés két cigi és/vagy kávé között, amikor úgy meredsz saját életed eltolt romjaira, mint a Titanic kapitánya nézhette a vízben fuldoklókat. 

ÉS EZ MA MILLIÓK MUNKAHELYÉRE JELLEMZŐ.

Ez lássuk be nem élet, nem öröm, csak egy monstre orális eposz, ahol valamiért mindig az a rész fut, hogy te a színpadra libbensz, térdre rogysz minden idők legimpozánsabb cerkája előtt, majd addig megy a kézimunkával egybekötött szájöblítés, amíg a hullaszállító rád nem rúgja a koporsófedelet.

 

A második munkamodell az olyan, mint… 

hm…

Szoktál álmodni?

Olyan ébredésekről, amikor a napfény cirógatására nyitod ki a szemed? Amikor minden pasztell és lágy tónus, de nem a bazári reklámgiccs hanem az, amit a lányod vagy a fiad esküvőjére fantáziálsz.

A kávé öblös pohár, fekete mélységgel, a füst fanyar finomság, és amikor az ajtót becsukod magad mögött azt érzed, ma megépíted a csodát, felmászol a tetejére, és tériszony ide, reszkető inak oda, bázisugrással aláveted magad, miközben a kollégák ott állnak melletted, a saját remekbe szabott tornyaikkal, és rád emelik a martinis poharakat. Aztán utánad ugranak, mert nincs az a lé, amiért kimaradnának az életedből.
Mert a felfedezés élteti a léted (a létük)…  És ezért van olyan munkaadó, aki lét is ad… Na nem féldecis pohárban, hanem baromi korsóban!

 

Érzed a differenciát? Vagy tegyem vissza a kottafüzetet a zongorára és játsszam újra? 

 

Tudod amikor sort sorra tervezek, hogy más emberek életébe rajzoljak csodákat, az az én tornyom. Amikor a tervekből érték fakad, és a ceruza nyomán új élet sarjad a terméketlen földből azt érzem, eggyé válok valami hihetetlen és döbbenetes csodával. 

Ma emberek milliói állnak értetlenül életük sivár előszobáját szemlélve. Hiszik és tudni vélik, hogy számukra ennyit adott a nagybetűs élet, és mert-e hit béklyóját önmaguk láncolták rá a saját lelkükre, a hit valósággá lesz. 

 

Úgy vélem az értékteremtés beavatottá tesz. A világ legsivárabb, legócskább, legundorítóbb munkáját is lehet örömmel végezni, ha felfedezzük benne az értékteremtést, a csodát, a saját kis tornyunk döbbenetes és elképesztő szépségét. 

Ez nem megalkuvás

Szeretni azt ami kitölti az életünket az a fura varázslat, ami hozzásegít ahhoz, hogy a munka viszontszeressen minket. Amikor egy kopott irodai asztal és a komor számítógép unalmas számai mögött meglátod a világot formáló összefüggéseket, amikor a malterban a ház lakóit, a kapa nyelében a kukoricát majszoló gyerekeket is látod, az baromi jó érzés.

…és ha ez nem megy, akkor te és a munkád nem illetek össze.
Nincs közös komfortzónátok, nincs közös halmaz, amiben kölcsönösen kiegészítve egymást a világ hasznára lehettek, ami miatt a teremtés tornya – ott a lelkedben – elkezd épülni.

 

De ez nem baj.

Mindenkinek van helye. Csak meg kell találja.

Én például elég sokáig keresgéltem, aztán majdnem átestem rajta. Egy ideig nem is értettem, mit keresek a jelenlegi életemben, amiben lassan tizenöt éve vagyok. Csak méláztam, hogy én miért vagyok el, mint a befőtt, míg mások állandóan köpködnek.

Majd jött egy új pillanat és nem csak élveztem, nem csak szerettem a munkám, hanem… Észrevettem, hogy a munkám hat rám. Formál, alakít… Néha egészen durván.
Így a jelenben és épp most is “tornyok építésében” segítek. Mások tornyait alapozom, hogy felismerjék a bennük rejlő, öröktől létező, értékteremtő embert.
És ez halálosan nagy királyság.
Igazi bázisugrás.

 

A blog előző bejegyzése

Adományoldal