Fólia és üvegházi kertészet program

 2016-ban negyedmillió palántát termeltünk meg a Borsod megyei Igrici településén, Dudás Attila vezető kertészünk keze alatt.
Ezt a projektet 2017-ben tovább folytattuk és 2018-ban is nagy terveink vannak.

2018-as terméklista és megrendelőlap: MEGRENDELŐ – AUTOMATIKUSAN LETÖLTŐDIK

Dudás Attila: 06 30 541 3525

Pár kép

Február közepétől a 2017-ben felépített új fóliaházakban megkezdjük a munkát. 

10-15 embernek, folyamatos megélhetést szeretnénk biztosítani, épp ezért átalakítjuk telephelyet. Ezen túlmenően a telephelyen elindul a takarmány, és a baromfi kereskedelem is,  a környékbeli igények ellátása céljával.

A Projekt költségvetése meghaladja az négymillió forintot, amit közadakozásból tervezünk feltölteni.

 

A PROGRAM CÉLJA: 

Munkahelyteremtés Heves és Borsod megye hátrányos településein.

A program alapvetései:
Közmunkások és/vagy munkanélküliek kiemelése a rászorultsági rendszerből, és kistermelővé (vállalkozóvá) nevelése, fejlesztése, képzése.

Feladatok:
– Képzéssel egybekötött gyakorlati oktatással az ismeretek bővítése.
– Telephelyi foglalkoztatás keretében szakmai munkavégzés
– Családi kisgazdaságokban munkavégzéssel (otthon) a tanult ismeretek alkalmazása
– Önálló vállalkozás indítása és menedzselése.
– Szövetkezeti szervezetbe integrálni a gazdákat, hogy érdekeiket képviseltessék
– Piacképes termékek előállítása, feldolgozása, és kereskedelme.

A program üzemeltetése:

Adományt gyűjtünk, amiből:

  • megépítjük a fóliasátrakat vagy az üvegházakat
  • magokat veszünk
  • trágyát, termőföldet, palántatálcát, stb. vásárolunk 
  • kifizetjük a termelés költségeit (Bér, energia, víz, stb.)
  • megszervezzük a szállítást (postai utánvét, vagy teherautós.)

Hogyan termelünk:

  • Falusi környezetben, telephelyen és otthon

Foglalkoztatottak száma: 10-15 fő. (tervezett létszám)

 

A PROGRAM ADOMÁNYOKBÓL MŰKÖDIK. (Megjegyzés, a program minden egyes embernek lehetőséget ad. Az adományok így nem üzleti, hanem gazdaságépítési célt szolgálnak. Tehát minden adomány egy-egy új lehetőség, egy-egy embernek. Azzal, hogy a program keretében már vannak vállalkozók azt jelenti, hogy sikeresen lehet rászorultakat integrálni a magyar gazdaság vérkeringésébe. A sikeres gazdáink is adakoznak, és gyakorolják a karitatív munkát a mindennapokban.)

ADOMÁNYOZÁSHOZ KATT IDE!

REFERENCIA VIDEÓ ITT